Amikor szembe jön a Fal

Na, hogy végre biliárdról is essen szó; tegnap este Jani volt megint a soros, a többi meccs a héten zenekari próbák, meg Anyu hazatérése miatt (New Yorkban volt az utóbbi fél évben, pontosabban Long Island-en, nem sokszor tudott bemenni a Downtown-ba.) Ja, az pont kedden volt, mikor megjött, akkor szoktunk Atival játszani, na az most elmaradt. Legalább volt egy nyugodt hete. Illetve, hát a baleset miatt persze nem.
Szóval Janika beleszaladt az utóbbi idők legsúlyosabb vereségébe: 13-2 ide. Bi-bi-bi..
A biliárd nagyon érdekes sport. Nem is nagyon ismerek más sportot, ami ennyire a határon lenne. Még számit valamit a test koordinációja, de sokkal jobban számit a mentális állapot. Minden a fejben dől el. Ha mentálisan stabil vagy, kiegyensúlyozott, koncentrált, nagyon nehéz elvenni tőled a meccset. Érdekes, ahogy az energiák mozognak a felek között, ahogy a nyerésben lévő fél szinte szivja el az energiát a másiktól, s amit az próbál megakadályozni, de ha nem találja a csapot, akkor csak süpped bele a kétségbe, már nem hiszi, hogy tud nyerni és ezzel még több energiát ad a másiknak. Vagy valami ilyesmi. Jani kétségbeesős és feladós fajta, talán mert túl fontos neki, hogy nyerjen. Amikor érzi, hogy megy el a meccs, mindennel baja lesz, az asztal csak nekem lejt jó irányba, a lyuk csak nekem elég tágas, a golyó csak nekem gömbölyű. Ő a peches, ő van megvuduzva. Én voltam a Fal, és ő nem tudott fogást találni rajtam. Azt hiszem nekem nem annyira fontos, hogy nyerjek, legalábbis ezt hiszem magamról, - aztán az más tészta, hogy milyen vagyok, mikor játszom - fontosabb a játék szépsége, mint az eredmény. Úgy emlékszem egyszer-kétszer tudott csak annyira elkapnia hév, hogy nem mondtam be olyan apró hibát, amit esetleg nem vett észre az ellenfél. Utána meg persze lelkiismeretfurdalásom volt és túlkompenzáltam. A Szépség és nem az Eredmény.
Ha hegymászó lennék,biztos azért mennék fel a Hegyre, hogy isten legyek egy kis időre, nem azért, hogy kitűzzek egy istenverte zászlót. (ja, érzem ezt is, nekem még van dolgom a Hegyekkel.)
Ez volt a baj velem, amikor röpiztem is, a legfontosabb meccsen is inkább azzal törődtem, hogy mennyire tetszik a játék, mint azzal, hogy nyerjek. Melyik edző tudja ezt elviselni?!
A biliárd annyiban más, hogy itt csak a saját bőrömre megy a játék, ha nekem nem megy, akkor nem egy egész csapat issza meg a levét. Mostanában azért megy, hehe. Egy bizonyos szinten túl, már az ellenfél hibái a dominánsak, több olyan meccsem is volt, hogy egyetlen egyszer került hozzám az ütés joga, egyetlen egyszer hibázott az ellenfél, és onnan nyertem meg, egyetlenszer sem hibázva, az ütés jogát már vissza nem adva. Ez a mentális teher, ezt nehéz legyűrni, tudni, hogy egyszer sem hibázhatsz, mert annyi. És ha nem tudatositod magadban, hogy ez csak egy játék, akkor ez a teher rátelepszik a válladra és csak nyom, nyom, mig el nem hibázod.
A biliárd maga az Élet.