2007. február 28., szerda

Cúszász a mocokban

Amig telepitek a másik gépen gyors postolok egyet...
Naszóval, ugye szombaton vizitáltam a Molothowba, nem meséltem még, Zoli most nem mondott be, kicsit zokon is vettem :-)) Mindegy, ezen hamar túltettem magam, gyors megvizuáltam Latyó gitárját, nagyon szép darab (300E huf-ért az a minimum, hogy szép), Latyónak nagyon bejön, játékkomfortja OK. Hajrá. Már csak számok kellenek, de az nagyon. Ez volt egy éven belül harmadik koncert, amit láttam tőlük, mind a három tökugyanaz volt. Kicsit később kezdtek, kicsit többet is játszottak, Acsinak nagy volt a feje, mind később kiderült okkal, mert hogy ők voltak az utolsó fellépők, saccra kb. 2 körül kezdhettek. Ja, a turné 4 csapatos volt, plusz minden állomáson egy helyi, itt a Latyóék voltak azok. Brigádot láttam, az OK volt, a Buttholes alatt inkább dumáltam. Zoli szinjózanul nyomta, furcsa volt, még nem láttam józanúl koncertezni, inkább olyan volt, mint próbákon, koncentrált és pontos. Nem maszatolt. Később mondta furcsa volt neki is, de a többieknek még inkább. Ez volt az első koncertje, miótta Pistiék meghaltak, azért lehetett. Később már jóval jobb volt a hangulata. Ivánnak is, beszélgettünk sokat, már amennyire lehetett.
A zsűri vegyes volt. Haverok hegyekbe, kisrészeghülyék, tarajosok szép számmal. Volt egy figura, annyi vas volt a fején, hogy már csak egy rohamsisakkal lehetne überelni. Pircing rulez. Punkra maszkolt kispicsák, berúgva mint ló (én ezt nem értem, minek isznak ezek ennyit?! leginkább csajok, annyira betaszajtva, amit én is ritkán értem el közel a negyvenhez. Kinek áll ez érdekében?!)

Ivánnal dumcsizok,
-Kérsz sört? - igy én
-Mingyá, még van - igy ő.
Odatoszolódom a pulthoz, előttem 15 forma kisgyerek, mellközépig ér nekem.
Dzsinya pultos pókerarcal méregeti,
- Mi a terv? - kérdi Dzsinya még mindig pókerarccal,
-Egy sopronit kérek - mondja a kölyök (sssssssszzzzzzzz, sziszegek én)
- 220 - mondja Dzsinya, a pókerarcú - és húszas legyen!!
Kölyök kitesz egy kétszázast meg egy százast
- Nincs húszas - mondja
Dzsinya kibontja a sört, leteszi, hosszan néz a kölyökre, vállatvon és rezzenéstelen pofával leiszik 4 kortyot a sörből, elveszi a kétszázast, és rám néz,
-Szevasz, rég láttalak, neked?
- Egy kis Heinekent - mondom és viritok egy ötszázast a pultra - nem kell visszaadni!
Vigyorgunk.
Mesélem Ivánnak később. Te is betakartad volna? Nagyon necces poén volt.

Jómúltkor meg Mani hozta a piát a pulttól, (tömeg volt, Acsiék játszottak, este 11 tájt), elakadt valamiben, lenéz, kisgyereket konstatál, Tankcsapda pólóban.
-Hány éves vagy öcsi? - kérdi (Mani akkor még épp nem volt 40)
-12 - felelé a gyermek
Mani néz erősen, rámnéz, együtt nem értjük az egészet - Nesze itt egy kóla - mondja a srácnak, odaadva az egyik kólát.

12, baszki, 12! Hátmiafaszt keres lenn egy kölyök este 11-kor a Molothowba????!!!!
Mit gondoltak, különmatek?!

Szólitsatok Vaskalapnak!

Nincsenek megjegyzések: