Ma nem fogok biliárdozni

A Nagymester pihen. Nagymesternének elmaradt a tegnapi jógája és átrakták mára. Még jó, hogy nem szóltam Mikinek tegnap, hogy jó a kedd. Mert nem jó.
Nagy fába vágtam a fejszémet. Megpróbálok csavarni egyet magamon és kicsit megtekerni a napirendem. Éjszakai ember vagyok már jó néhány éve, de most már nem nagyon lehet ezt igy tovább folytatni. Este már nem sok minden fizikai mozgásra tudom magam rávenni - akar a franc kimenni a hidegbe - igy csak a punnyadás a PC előtt, az marad. Jó, jó a heti három zenekari este az mondjuk nem punnyadás, de az zenélés, nem mozgás. Régebben még csak-csak eljártam este futni, de most már annyira alkalomszerűvé vált a dolog, hogy az már nulla.
Gondoltam, hogy inkább reggel kelek korábban, és reggel futok. Elhatározásomat tett követte, haha. Ma reggel fél 6-kor keltem. Bááááááá!!! Egyszer elmegy, de rendszeresség hogy lesz ebből?!
Nagyon régen keltem rendszeresen ilyen korán, még akkor, amikor hajóztam. az viszont fenomenális volt: kezedben egy bögre teával (öregem, zománcos bögre! hogy annak milyen ize volt! még most is a számban érzem! veszek is egy zománcos bögrét!) támaszkodsz a korlátnak, nézed a hajó mellett elrobogó vizet, valahol elötted kel a Nap, a viz felett valami fátyol, párának sok, ködnek kevés, felette rózsaszin ragyogás. Lassan kortyolod a teát, lassan szivod a cigit (már nem hiányzik). Kilégzés, belégzés. Érzed a viz szagát. Nyugodt vagy és nagyon, nagyon szabad (persze nem vagy az.mindjárt jön a fedélzetmester és szól, hogy menjél festegetni, vagy mosd a fehér részeket, vagy pucolj ablakot, mindegy csak ne álldogálj itt, és nem bambuld a vizet, még beleesel.)
Once upon a time. Ez viszont most van. Egész éjjel azt álmodtam, hogy fél 6 van, sőt már el is múlt, de nem baj, mert majd inkább holnap megyek. Közben persze valahogy tudtam, hogy ez baromság, még nem is csörgött az óra - ja, kinéztem, még csak kettő (kettő!!! basszus, mér' nem alszok máááár!) - szóval, fog az menni, fel fogok kelni.
Na, nem akarom hosszúra nyújtani, 6.05-kor ott talált a sötétség a futópályán, a mittomén melyik pályán (szim? mim? ezeket mindigis kevertem) és jó volt megint. Nem olyan jó, mint a vizen, az idő sem volt olyan jó, de szép volt. Elkezded, még töksötét van, inkább csak sejted,mint látod az őr kutyáját, ugat, azután folyamatosan világosodik, ott a Bazilika tömbje előtted, el sem tudod téveszteni (jó néhány éve uralja az életemet, kinézek most is, itt van előttem, elég, ha felemelem a tekintetem a laptop képernyőjéről; kijövünk a próbateremből, ott hatalmasodik előttünk; úszás közben felnézek - már, ha nincs fenn a Buborék - rámvigyorog, olyan már mint egy jóságos nagybácsi - olyan nekem sose volt, lehet, egyszer majd elmesélem), szóval jól éreztem magam, na. MP3 benyom, átveszem a szólóimat, pontositok fejben, új részletek, kicsi, árnyalatnyi hajlitások, meg se néztem mi van a lejátszómon. Jó igy futni, üres a fej, csak a futásra koncentrálok meg a szólókra. Vége van. Új szám. Jesszasz, de régen hallottam... Memory Motel a Stonestól. 76-es Black and White album (76!! basszus, 76!) Mekkora ez a szám már!!! Amikor David Lynch-ék megcsinálták a Twin Peakset, pofátlanul lekoppintották, amiről azt hittem, mekkora zseniális zene, kiderült, hogy szinte egy-az-egyben nyúlás, ugyanaz a hangnem, ugyanaz a Fender zongora, ejj-ejj.

Ha érdekel, itt Dave Matthews-al:



Elkap a zene, nem is vigyelsz már semmire, kikapcsol az agy, a tudat. Csak kicsit hosszú szám. Kiköpöd a tüdőd a végére. Mára vége. Holnap is van nap.
Kiváncsi vagyok, tudok-e belőle rendszert csinálni. Most mindenesetre rohadt álmos vagyok.

Na, megyek bevágom zseniális egy narancs-két kétszersült reggelimet. Jó étvágyat! (grrrrrr...)