Nya, most csak itt fontoskodunk kicsinyég, meg tesztelgetünk kódokat:
Ha minden jól megy, akkor itt most egy videoablaknak kőne vizualizálódnia, alant
Na, most az idióta Billy Crystaltúl eltekintve ez lehetett ennek a Grammynak az egyik csúcspontja. Ez az egyik emblematikus szám, ami nekem a nyolcvanas éveket (senkit ne tévesszen meg, hogy ez a '89-es Grammy, ez egy '87-es szám !) jelenti.
A másik a Take on Me. Meg Duranék. Szóval vissza a csajszihoz. Most nézd meg, ki áll a nőci a rengeteg szmokingos papagáj elé, tökegyedül, zenekar nélkül, teljesen alkalmatlan cuccban, bakancsban, kopaszon, a mozgása rettenet, de a HANGJA!!! Kisöpri az egész áporodott termet, olyan hangja van! Még az a pofátlan magabiztosság, ahogy kiénekli azokat a hülye hangközöket! A Nothing Compares csak egy szolid Prince nyavajgás ehhez a lendülethez képest!
Info, képek, itt meg itt.
Azért azt ne felejtsük el, hogy közben már itt toporgott az ajtó előtt, az igazi lendület, az a banda, amelyik 4 év alatt alapjaiban rázza meg a nyolcvanas éveket, és ver máig hullámokat, hallga csak:
Ez tartott néhány évig, azután jött az ökör nyűttpulóveres balfék és hazavágta az összes rocksztáromat, hogy aztán jól főbelője magát a seggfej.
Ja, és ki ne hagyjam az örök vigyor 4 percét 1984-ből, ezen mindig vigyorogni kell, felnyomni a hangerőt és vigyorogni a csajokra, az élet szép, ugorj!:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése